Az aranyalm�k

A g�r�g hõs�k k�z�tt a legerõsebb H�rakl�sz volt, Zeusz �s Alkm�n� fia. Eur�sztheusz, M�k�n� �s Tir�nsz kir�lya igen f�lt�keny volt r�, ez�rt megb�zta a "tizenk�t munk�val", melyek k�z�l az egyik a lehetetlens�ggel volt hat�ros: H�rakl�sznek vissza kellett szereznie az aranyalm�kat, amik az istenek kertj�ben voltak elrejtve, �s amiket a f�lelmetes Ladon s�rk�ny meg az �jszaka l�nyai, az �gynevezett heszperiszek õriztek. A probl�ma az volt, hogy senki nem tudta, merre van ez a kert.
H�rakl�sz engedelmesen nekil�tott, hogy megkeresse a titokzatos helyet, mert �gett a v�gyt�l, hogy nagy hõstettet hajtson v�gre. Mindenfel� keresg�lt, k�rdezõsk�d�tt �s kutatott, de nem j�rt eredm�nnyel.
V�g�l N�reusz, a tenger istene el�rulta neki, amit tudni akart: A Heszperiszek Kertje a vil�g perem�n t�l, egy eldugott helyen tal�lhat�, ott, ahol Atlasz tartja erõs v�llain az �g boltozat�t.
A f�listen azonnal nekiv�gott. Vesz�lyekkel teli, ismeretlen t�jakon v�ndorolt, hatalmas �s v�rszomjas l�nyekkel ker�lt szembe, de v�g�l meg�rkezett arra a helyre, ahol Atlasz a v�llain tartotta az eget. A k�zelben ter�lt el a lonc- �s fut�r�zsaillatot �raszt� kert. A levegõ visszhangzott a nimf�k t�l�rad� kacaj�t�l, akik a s�rk�nnyal j�tszadoztak, �s a f�k k�z�tt fog�csk�ztak.
Zeusz fia, aki csup�n egy oroszl�nbõrt viselt, s kez�ben hatalmas bunk�sbotot tartott, att�l f�lt, hogy a heszperiszek megpillantv�n õt, megr�m�lnek tõle �s a fegyver�tõl, ez�rt nem mert bel�pni. Odament az �ri�shoz, �s azt mondta neki:
"Nagyerejû Atlasz, te ismered a nimf�kat. Nem menn�l be a kertbe, �s nem hozn�d ki az alm�kat? Tõled nem ijedne meg. Addig �n majd tartom helyetted az eget".
Atlasz boldogan beleegyezett, �s gyorsan a f�listen v�ll�ra helyezte a mennyek boltozat�t. Majd boldog mosollyal bel�pett a kertbe.
Ahol �llt, onnan H�rakl�sz j�l hallotta a fiatal l�nyok meglepett sikolyait, amint �szrevett�k a tit�nt, majd a s�rk�ny m�ly hangj�t, amint �dv�z�lte a bel�põt. H�rom napig nem hallott Atlasz felõl, csak hallgatta a kertbõl kiszûrõdõ csengõ kacag�st. A harmadik napon elõbukkant Atlasz, �s az alm�kat a hõs l�ba el� helyezte.
- H�rakl�sz bar�tom - mondta -, besz�ltem a s�rk�nnyal, aki igen �rtelmes, �s elmondta, hogy a heszperiszek d�h�sek, ami�rt elvesz�tett�k az alm�kat, meg azt�n �n is kif�radtam abban, hogy csak itt tartom az eget, �s semmi sz�rakoz�sban nincs r�szem. El�rulom neked, hogy csod�latos napokat t�lt�ttem a s�rk�ny meg a nimf�k t�rsas�g�ban - mondta �s kacsintott. - Itt hagylak bar�tom, tartsd tov�bb az eget, �n visszamegyek az isteni kertbe. De l�sd, betartottam a szavam, �s kihoztam neked az alm�kat.
- Rendben van, meg�rtem - nyugtatta meg H�rakl�sz -, a helyedben �n is ezt cselekedtem volna. Csak m�g egy sz�vess�get k�rn�k tõled.
- K�rj csak, amit akarsz.
- Te k�nnyed�n megtartottad az egek boltozat�t, de �n nem vagyok hozz�szokva, �s kezd lecs�szni a v�llamr�l. Szeretn�k egy p�rn�t tenni a fejemre, nehogy leessen r�la.
- Rendben van. Majd �n tartom addig, am�g a p�rn�t a fejedre teszed. - Azzal a gyan�tlan �ri�s �tvette az eget. A f�listen, aki csak erre v�rt, amilyen gyorsan csak tudott, f�lreugrott, felkapta az alm�kat, �s elszaladt.
- S�rk�ny, s�rk�ny, megsz�kik! - ki�ltotta a d�h�s Atlasz, de a s�rk�ny csak kidugta a fej�t a kertbõl, �s azt mondta:
- Ostoba vagy, meg�rdemled a sorsod. �n figyelmeztettelek, hogy ne b�zz a hõsben. Most m�r senki nem fog a helyedre �llni. - Azzal, mivel a heszperiszek h�vt�k b�j�csk�t j�tszani, a s�rk�ny visszab�jt a kertbe, s otthagyta szeg�ny Atlaszt, aki tov�bb tartotta terh�t